Jelenlegi hely

Kihagyhatatlan vártúra a gyerekekkel – a Bory vár és Székesfehérvár csodái

Itt a jó idő, ha még óvatosan is, de mindannyian szeretnénk már végre kimozdulni, nagyokat sétálni, szemünket gyönyörködtetni, de főként a gyerekeinknek tartalmas, feltöltődős kirándulást szervezni. Idén megbeszéltük a gyerekekkel, hogy most már gyereknapra ne ajándékot „várjanak”, hanem inkább mozduljunk ki, a hosszú itthon töltött hónapok után, végre szerezzünk magunknak élményeket.

Úticélként Székesfehérvárt választottuk, méghozzá a festői szépségű Bory várat. Romantikus, „franciás ízű” parkjával, ezerszínű virágaival kifejezetten szép látványosság, gyerekeknek is tartalmas időtöltés, csodás park, van tér szaladgálni, magas tornyokba felmászni, és persze meztelen (szobor) popsikat nézegetni, és egymást közt kuncogva titkosan diskurálni róluk, - igen ilyenek a mi kis kamaszaink...

A szerelem emlékműve, avagy a hitvesi szeretet és művészi álom

A Bory vár egy mesebeli 20. századi lovagvár, amit Bory Jenő (1879-1959) szobrászművész és építészmérnök építetett, saját tervei és fantáziája alapján, hű társának és feleségének.  Igazi különleges, romantikus szerelmi ajándék volt ez a 20. században, hiszen kitartó munkával 40 nyáron át készült el, mellyel emléket emelt örök hitvesi szeretetének és művészi álmainak.

A vár története 1912-ben kezdődött, amikor Bory Jenő a Székesfehérvár melletti Mária-völgyben megvásárolta azt az egyholdnyi területet, ahol eleinte csak egy kis présház állt acélból, hogy a nyári szünetet családjával ott tölthesse.

Bory Jenő saját műalkotásának tekintette a várát, nem annyira épületnek, mint inkább szobornak. Háza összefoglaló tervek nélkül, évről-évre fejlődött, terjeszkedett. A látszólag öncélú díszítményekkel ellátott, túlméretezett lakóház a magyarországi szimbolikus építészet különös példája. A vár alaprajza is szimbolikus, két eszmei centruma: a hitvesi szeretet kápolnája és a műterem, Bory Jenő életének két sarkalatos pontját jelképezik.

Az épületben több száz, a legváltozatosabb technikával készült szobor található. A falakat elborítják a festmények. A vár külső és belső tereiben a legváratlanabb helyeken tűnnek fel a mozaikok, üvegfestmények, díszkutak.

A vár pincéjétől a kilátótornyokig 30 méter a magassága, hét torony, harminc kisebb-nagyobb helyiség, köztük három műterem, mindenütt szobrok, képek, régiségek, műtárgyak. A vár százoszlopos udvarának körbefutó folyosóin a magyar történelem nagy alakjai, hősök, dalnokok és királyok sorakoznak Álmos ősvezértől Tinódi Lantos Sebestyénig.

A Hitvesi szeretet kápolnája

 Az árkádsor középső szárnyának centrumában van a „várkápolna”. A Hitvesi szeretet szobra feletti freskó sárga színű hölgyei más híres művészek múzsái (köztük Mona Lisa is), akik az irigységtől sárgák, mert őket nem szeretik annyira, mint Bory Jenő a feleségét.


Benti helyiségekben maszkban volt mindenki

Érdemes fáradtságot vállalva megmászni a magas tornyokat is. Nemcsak a városra és messzi környékére nyílik tetejükről pazar kilátás, hanem magát a várat is innen lehet igazán áttekinteni. A toronyban felfelé haladva az első szint ablakában egy 1905-ös dátum olvasható, majd 2 emelettel feljebb egy 1907-es. Az első a szerelmes művészpár megismerkedésének dátuma, a második pedig a 2 évvel későbbi házasságkötésük dátuma. A boldog párnak 3 gyermekük fogant, egy fiú és két ikerlány.

Vigyünk játékosságot a kultúrába

Ha pedig gyerekekkel mentek el felfedezni a várat, akkor egy kis játékosságot is tudtok belecsempészni, Itt tudtok letölteni 3 féle feladatlapot (kincskeresős, nyomozós és totó), nyomtassátok ki és vigyétek magatokkal, talán a gyerekeket ezzel a kis játékossággal még inkább rá tudjátok hangolni a felfedező túrára.


A gyerekek nagyon élvezték a magas tornyokból a kilátást

Vármúzeum címe:
Székesfehérvár, Máriavölgy 54.
Jegyárakról és nyitva tartásról ITT tudtok tájékozódni!

A vár után irány a történelmi főtér

Természetesen, ha körbejártátok a várat ne hagyjátok ki a Királyok Városát vagyis Székesfehérvár pezsgő élettel teli történelmi főterének látogatását sem.

A gazdag történelemmel rendelkező városban a hagyománytisztelet és a modern stílus egyvelege található meg, ha elfáradtok akár kisvasúttal is körbejárhatjátok a városrészt, vagy az óriáskerékről megcsodálhatjátok a panorámát! Némi hezitálás után, csak rábeszéltek a gyerekek engem is, pedig borzasztóan nem bírom a magasságot....

Érdemes megnézni még a Városház téren található Országalmát, a város történeti múltját és jelentőségét szimbolizáló gömböt.

A Kossuth utcában az Órajátékot. Az órajáték figurái a magyar történelem legendás királyait és jól ismert alakjait ábrázolják. A történelmi alakok először délelőtt tíz órakor jelennek meg zenei kísérettel, majd a város templomaiban egyszerre megkonduló déli harangszó után ismét láthatjuk őket. Ezt követően kétóránként, délután kettő, négy és hat órakor vonulnak fel a királyi alakok. Az óramű számlapja különleges, 24 órás beosztású. A világos alapon lévő számok a nappali órákat, a sötét alapon lévők az esti és éjszakai órákat mutatják. A 12 hónap nevét felsoroló körívhez kapcsolódik a csillagtérképeket ábrázoló tárcsa. Ez havonta fordulva a megfelelő ábrát a hónap nevéhez igazítja, így egy év alatt fordul körbe a számlapon.

A város érdekes nevezetessége még az évről-évre megújuló virágkertészeti alkotás, a Virágóra. A hatalmas óramutatókat földbe süllyesztett, speciális óraszerkezet működteti, segítségével tavasztól őszig mutatja a pontos időt. A „számlap” mellett virágokból kirakott, naponta átültetett, pontos dátum is olvasható.

A Városházán kiállított Szent Korona másolat egészen közelről megcsodálható.  A korona alapját finom ezüst adja, a bevonathoz színaranyat használtak. A másfél kilogramm súlyú alkotáson 19 zománckép, nyolc ablakos zománckép látható.

De számtalan jó kávézó és terasz is vár jobbnál jobb finomságokkal mindenkit, igazi pezsgős hangulat uralja a várost! És ha az időtök engedi, érdemes még ellátogatni innen a pár percnyi autó útra lévő a Velencei tóhoz is!

Jó kirándulást mindenkinek!

Makai Marianna - Kecskemétimami

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.
Ugrás az oldal tetejére