Jelenlegi hely

Mit tegyek, ha szorong a gyermekem?

Mi is a szorongás? Milyen jelekre kell odafigyelnünk? Mit tehetünk ellene, és milyen megoldások léteznek, ha mi magunk, felnőttként is küzdünk vele? Teveliné Horváth Melinda, pszichológus ebben az írásában, ezekre a kérdésekre adja meg a válaszokat.

 

A szorongásról röviden

A „szorongás” szót meghallva rögtön negatív, mindennapjainkat megnehezítő dolgokra gondolunk. Jóllehet, de közel sem csak erről van szó!

Miért lehet mégis pozitív?

Alapvetően hasznos jelenség, hiszen az evolúcióban kulcsfontosságú szerepe volt, s most is az az elsődleges funkciója, hogy felkészítsen minket az érkező veszélyhelyzetre.

Ha tartós stresszhatás ér minket, ha kontrollálhatatlanná válik, átveszi az irányítást az életünk felett, a mindennapjainkat is megnehezítő káros jelenséggé alakulhat. 

Először Selye János írta le a stresszreakció három szakaszát:

  • Elsőként stressz hatására egy „harcolj vagy menekülj” állapotba kerül szervezetünk, gyorsul a légzésünk, szívverésünk, emelkedik a vérnyomásunk, izmaink megfeszülnek, idegrendszerünk éberebb lesz. Egyfajta készenléti állapotba kerülünk. Az evolúció során őseink ennek a készenléti állapotnak köszönhették életüket a vadászmezőkön, így maradhatott fenn az emberiség.
  • Ha továbbra is fennáll a veszélyhelyzet, testünk ehhez alkalmazkodni kezd, amíg bírja tartalékokkal.
  • Ezt követően, ha túl sokáig áll fenn ez a megfeszített állapot, szervezetünk kimerülhet, immunrendszerünk legyengül, alvászavarok, vérnyomásproblémák jelenhetnek meg, s akár idegösszeomlás is előfordulhat.

Szükség van tehát erre a jelzőrendszerre, hogy veszélyhelyzetben aktiválódni tudjon. Problémát akkor fog okozni, ha túlságosan erősen és tartósan van jelen a stressz az életünkben, s így már nem védelmező, hanem inkább „korlátozó” rendszerré alakul. Ekkor beszélhetünk szorongásról, amely gyermek- és felnőttkorban is egyaránt jelen lehet.

Hogy kiben mekkora eséllyel alakulhat ki a szorongás, több tényezőtől is függhet.

Kapcsolatba hozzák a családon belüli hajlammal, a túlságosan óvó nevelési stílussal, aktuális családon belüli problémákkal, élethelyzetekkel, de egy hirtelen változás – kistestvér születése, tartós betegség, baleset, szülők válása is előhozhatja. 

Hogy vehetjük észre gyermekünknél, hogy szorong?

A szorongások három szinten is megjelennek a gyermek életében. Gondolkodás, viselkedés és testi szinten is vannak tünetei a gyermeknek.

Először csak azt tapasztalják a szülők, hogy gyermekünk túlságosan csendben, visszahúzódóan viselkedik, nem mer mások előtt megszólalni.

Ha a szorongás az iskolai helyzetre korlátozódik, fáj a hasa, hányingere van iskolába menet, érzelmeit nehezen tudja kontrollálni, vagy dühös vagy túlságosan szomorú.

Teljesítményhelyzetben rágni kezdi a körmét, hevesebben ver a szíve, izgul, úgy érzi, gombóc van a torkában, izzad a tenyere.

Ha tartósan szorong, akkor alvásával és az étkezéssel is problémái lehetnek. Ingerlékeny lehet, nehezebben tud koncentrálni. Elkerülő magatartással reagál a szorongató helyzetekre, gondolkodása negatív lesz, gyakran a szorongást kiváltó eseménnyel van elfoglalva.

 

Gyermekkorban előforduló gyakori szorongás típusok 

  1. szeparációs szorongás: a szeretett személytől való elválás során jelentkezik. Bizonyos helyzetekben és bizonyos ideig (2-3 éves korig) teljesen normális, például egy óvodai beszoktatás elején, vagy az iskolába kerüléskor. Ha egy gyermek hosszabb ideig tartósan beteg volt, akkor is újra vissza szokott térni.
  2. teljesítményszorongás: kifejezetten feladat-és teljesítményhelyzetekben jelenik meg.
  3. szociális szorongás: nem szeret mások előtt beszélni, megnyilvánulni, későbbi életkorban (pl. kamaszkor) is jelen lehet, amikor nagy mértékben befolyásolja a többi gyermek véleménye, vagy a felnőttektől kapott értékelés
  4. fóbiák állatoktól, specifikus helyzetektől (injekcióstű, repülés, magasság)
  5. szelektív mutizmus: a gyermek csak bizonyos személyekkel hajlandó szóba állni, különböző helyzetekben, helyeken és emberekkel azonban nem kommunikál.
  6. kényszerbetegségek: a szorongást kiváltó gondolatokra kényszercselekvésekkel reagál.

Mit tehetünk szülőként?

  • Próbáljuk önállóságra nevelni, éreztessük vele, hogy hiszünk benne.
  • Fokozatosan, jutalmazással próbáljuk értékelni, ha igyekszik megoldani a helyzetet. Sajnos, ha minden alkalommal kivesszük ezekből a szituációkból, tartósan nem vezet megoldásra! Ha érzi, hogy sikeres volt, egyre nagyobb önbizalommal fog ismét belevágni a számára korábban szorongató helyzetekbe.
  • Beszélgessünk vele sokat az érzelmeiről, segítsünk neki, hogy megtanulja kifejezni azokat.
  • Növeljük sz önbizalmát, pozitívan erősítsük meg, ha valamit jól csinál, jutalmazzuk meg érte.
  • Töltsünk vele minden nap minőségi időt, ilyenkor könnyebben megnyílik számunkra.
  • Legyünk vele elfogadóak, türelmesek.
  • Következetesen próbáljuk elmagyarázni, hogy van megoldás, s mennyire fontos a pozitív hozzáállás.
  • Fejlesszünk ki közösen számára megnyugtató technikákat (stresszlabda, nyugisarok, légzőgyakorlatok, zenehallgatás, kedvelt kézműves tevékenységek, relaxációs technikák).
  • Figyeljünk oda, hogy a fejlődő szervezet testileg is mindent megkapjon (vitaminok, megfelelő mennyiségű alvás).
  • Olvassunk közösen szorongásoldó meséket, történeteket.
Ha a szorongás egyre erősebbé válik, kérjük szakember segítségét!

Kép forrása

Szorongás felnőttkorban

Sajnos nagyon sok gyermek, főleg, akik gyermekkorban nem kaptak megfelelő ellátást, felnőttként sem tudnak a szorongás spiráljából kiszabadulni.

Ekkor is a korábban említett három területen jelenik meg:

  • Gondolatok szintjén, melyek azt sugallják, hogy veszély leselkedik ránk.
  • Testi tünetek formájában, hiszen az egyfolytában készenléti állapotban, feszülten várja a veszélyt.
  • Viselkedési formákban, amelyek célja, hogy mindent ellenőrizzenek, és minden lehetséges veszélyt megelőzzenek.

Az aggodalmat a félelmetes katasztrófafantázia táplálja.

Ha állandóan az aggodalomra koncentrálunk, sőt, ha állandóan megpróbáljuk kiűzni a fejünkből, pontosan ezáltal erősítjük létezését.

Néhány technika a szorongásunk csökkentésére

  • relaxáció
  • gondolkodásmódunk megváltoztatása, próbáljuk más nézőpontból szemlélni az eseményeket.
    „Mi a legrosszabb, ami történhet most velem?” 
  • maradjunk pozitívak
    Vegyük tudomásul, hogy vannak olyan dolgok, amikre nincs ráhatásunk, nem tudunk változtatni rajtuk. Próbáljuk magunkat emlékeztetni, hogy nem mi vagyunk az egyetlen ember, aki ilyen nehéz helyzetben van.
  • vezessük le a feszültségünket stresszlabdával, sporttal, tánccal, olvasással, kirándulással, vagy számunkra kedves időtöltéssel, használjunk figyelemelterelő technikákat
  • írjunk naplót: terápiás hatása lehet, ha kiírjuk magunkból feszültségeinket

Szerző: Teveliné Horváth Melinda
okleveles pszichológus, képződő sportszakpszichológus, pedagógus, terápiás kutya felvezető, life coach
https://www.facebook.com/tevelinemelinda/

- KAPOSVÁRIMAMI -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.
Ugrás az oldal tetejére